Háború, majomhimlő és most egy bazi nagy aszteroida is közelít a Földhöz

Az Empire State Buildingnél négyszer nagyobb aszteroida közelíti meg a Földet. 

2022. május 23., 10:38

Szerző:

Május 27-én egy hatalmas, az Empire State Bulidingnél négyszer nagyobb aszteroida közelíti meg a Földet és húz majd el mellettünk 76 ezer km/órás sebességgel, írja a 444.hu. 

A 7335 (1989 JA) jelű aszteroida szerencsére nagy veszélyt nem jelent a földi életre. A NASA szerint körülbelül 4 millió kilométerrel, vagyis a Föld és a Hold közötti átlagos távolság közel tízszeresével kerüli el bolygónkat.

Ettől függetlenül a NASA az aszteroidát mérete miatt „potenciálisan veszélyes” kategóriába sorolja, ami azt jelenti, hogy ha pályája időközben megváltozna és a Földbe becsapódna, hatalmas károkat okozna a bolygónkon.

A héten közelünkbe kerülő hatalmas aszteroida egyike annak a több mint 29 000 földközeli objektumnak, amelyeket a NASA folyamatosan figyel. Ide azok a csillagászati objektumok tartoznak, amelyek a Föld pályájától 48 millió km távolságon belül haladnak el. Ezek általában rendkívül kis méretűek, a NASA jelentése szerint ez az aszteroida azonban az általuk vizsgált objektumok 99 százalékánál nagyobb méretű. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.