Végső kétségbeesésében viselt 10 ezer forintos ruhát Jázmin Viktória a Miss Universe szépségversenyen

Óriási botrány volt a Zara-ruhából, amit a magyar versenyző viselt a Miss Universe-en, de nem ez volt az eredeti terv!

2021. december 19., 15:52

Szerző:

Idén Izraelben, Eilatban került megrendezésre a 70. Miss Universe, melyen Jázmin Viktória képviselte hazánkat. A lány döntőbeli produkciója futótűzként járta be a netet, ugyanis, amikor minden versenyzőnek saját nemzeti viseletét kellett bemutatnia, Jázmin Viktória egy egyszerű, tízezer forintos Zara-ruhát viselt, míg hagyományosan ilyenkor az indulók országuk egy-egy neves tervezőjének kreációját választják.

Telex megkereste az ügyben Jázmin Viktóriát és Panyik Gábort, a Miss Universe Hungary jogtulajdonosát is, de nem kaptak választ kérdéseikre. Végül a lány édesapja eljuttatott egy levelet a lapnak, amelyben leírták, mi történt pontosan. 

A levélből kiderül, hogy Jázmin Viktória eredeti ruháját Richard Alexander Atelier tervezte, és a forgatókönyv szerint a tervezőnek kellett volna a verseny előtt három nappal kivinnie a ruhát Eilatba. Izrael időközben a koronavírus-helyzet miatt szigorított a beutazási szabályokon, a tervező pedig hiába adta be a kérelmét, nem válaszoltak rá időben, így nem tudott útnak indulni. A kreációt sem tudták feladni, mivel azt a helyszínen még méretre kellett volna igazítani. A szülők minden követ megmozgattak, a nagykövetségekhez és a külügyminisztériumhoz is eljutott az ügy, de idő szűkében végül nem lehetett már mit tenni. 

A kialakult helyzet miatt Jázmin Viktória a visszalépést fontolgatta, de a szervezők ragaszkodtak hozzá, hogy szerepeljen, így jutott a lány eszébe végül, hogy a zászlóval vonul a kifutóra, mivel ez volt az egyetlen dolog nála, amely hazájára emlékeztetett. Ehhez rendelte meg utolsó pillanatban online a piros ruhát. 

A magyar versenyző édesapja levelében hozzátette, míg a többi ország képviselőjének hónapjai voltak a felkészülésre, az itthoni válogató és a világverseny között mindössze három hét telt el, ennyi ideje volt lányának felkészülni. Mint kiderült, a többiekkel ellentétben a magyar versenyzőt nem kísérte stáb Izraelbe, amin még a kinti szervezők is meglepődtek, sőt családi támogatás nélkül ki sem tudott volna utazni. Így történt, hogy Jázmin Viktória fapados géppel repült a világversenyre, de még a csomagok szállítását is a családnak kellett állnia.

A magyar szervezők és jogtulajdonosok továbbra sem hajlandóak megszólalni az ügyben.

(Kiemelt kép: YouTube/Miss Universe)