Geszti Péter bemutatta ritkán látott feleségét, Ditz Edit filmproducert: 15 éven keresztül folyamatosan sírtam

Geszti Péter saját feleségével, Ditz Edittel beszélgetett Friderikusznál, kapcsolatuk legnehezebb időszakát is felelevenítették.

2023. március 31., 11:22

Szerző:

Ahogy azt a héten már beharangozták, Geszti Péter a nejét hívta meg vendégnek Friderikusz Sándor YouTube-csatornáján futó videósorozatában. A médiaszemélyiség-marketinszakember a következőképpen mutatja be Ditz Editet a nézőknek:

„vendégem Ditz Edit filmproducer, közös cégünk, a Grund Productions társalapítója és ügyvezető igazgatója, aki angol-irodalom szakos bölcsész, közgazdász, nemzetközi borakadémikus. Karrierjét nagyvállalatoknál kezdte, majd rájött, hogy a vállalkozói létben találja meg a szabadságot. Mint azt már említettem, Edit gyermekeim, Geszti Sári és Geszti Lenke anyukája, házastársam immár 15 éve.”

A házaspár azzal kezdi, hogy nem szokták a nyilvánosságot beavatni a magánéletükbe, és ezt a beszélgetést egy igen merész húzásnak tartják, de belevágnak. A beszélgetés témája, hogy hogyan kell jól szeretni.

A körmendi születésű Ditz Edit a következőket mondja arról, miben hasonlítanak egymásra és miben különböznek egymástól a férjével:

„11 év van köztünk, vidéken nőttem fel, hasonló anyagi körülmények közt éltünk szerintem. Emlékszem arra, hogy a húgommal közös szobában laktunk és tiniként arról álmodoztunk, hogy elhúzunk innen. Mondtam a Dórinak, hogy Dóri, innen nagyon gyorsan elmegyünk. Én nem is Budapestre, hanem New Yorkba vágytam, [...] hanem arra, hogy egy nagy céget vezessek.”

Geszti Péter megerősíti, hogy az közös kettejükben, hogy mindketten úgy érzik önmagukról, hogy bármit meg tudnak csinálni, de hozzáteszi, hogy szerinte a felesége hajlamos fekete-fehérben látni a világot és nagyobb benne a kontroll iránti igény, amíg Geszti Péter azonban több árnyalatban gondolkodik és szívesen elengedi-átengedi a kontrollt.

A házaspár két gyermeke akkor született meg, amikor a Geszti Péter az X-Faktor mentoraként különösen elfoglalt volt. Dietz Edit ekkor otthon volt a két lánnyal, de nem sokáig bírta:

„amikor néztelek a Faktorban és üvöltött a gyerek, és mondtam, hogy ebből elég, nem tetszik a rendszer, akkor elhatároztam, hogy az egyedüli kiút ebből az, ha újra elkezdek dolgozni. Én azt érzem, és nekem ez mindig segített, hogy csak az anyagi és az érzelmi függetlenség tesz boldoggá, és egy olyan ember, aki önmagával rendben van, mondjuk beszéljünk rólam, tehát ha én ezzel rendben vagyok, akkor tudok jól szeretni valakit, akkor tudlak jól szeretni, és szerintem akkor jó neked is, ha nem egy olyan nő van melletted, aki kínlódik magával vagy a státuszával vagy bármivel, vagy rád van szorulva.”

Ditz Edit arról beszél, hogy 3 évesen kórházba került fertőző agyhártya-gyulladással, és erre a traumára a mai napig emlékszik – innentől kezdve évtizedekig nagyon sírós volt, egy apró bántástól is mindig elsírta magát. Így emlékszik vissza ennek a korszaknak a végére:

„azt a döntést hoztam meg, hogy szedd össze magad, Edit. Nincs több bőgés! Ez nehéz egy olyan nőnek, aki 15 éven keresztül folyamatosan sírt. Én mindig sírtam.”

Alább lehet a teljes beszélgetést megnézni-meghallgatni, Ditz Edit a videó 31. percében érkezik a műsorba.

(Kiemelt kép: YouTube/Friderikusz Podcast)