Eltemették Törőt

A futball-legendát az újpesti temetőben helyezték örök nyugalomra.

2022. augusztus 8., 17:08

Szerző:

Hétfő délután tartották a július 9-én, 67 éves korában meghalt Törőcsik András temetését. Az Újpesti Dózsa egykori legendás labdarúgóját barátok, csapattársak és ellenfelek is elkísérték utolsó útjára az újpesti temetőben – írja az Index. A szertartáson megjelentek az Újpest FC labdarúgói, többek között a négyszeres magyar válogatott Simon Krisztián, valamint a lila-fehér klub kapusa, Banai Dávid is.

Lerótta kegyeletét a tüdőgyulladás következtében, a Honvédkórházban meghalt legenda emléke előtt az olimpiai bajnok Dunai Antal és Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője is – mint az az Újpest FC hivatalos Facebook-oldalán közzétett fotók alapján kiderült.

Törőcsik András 1955. május 1-jén született Budapesten, tizenkét évesen a BVSC-ben kezdett el futballozni. 1974-ben, 19 éves korában igazolt az Újpesti Dózsához, melynek színeiben három bajnoki címet és három Magyar Népköztársasági Kupát nyert, tagja volt az 1983/1984-es szezonban KEK-negyeddöntős csapatnak is.

A lila-fehér együttesben 236 mérkőzésen 69 gólt szerzett. A válogatottban tizenkétszer volt eredményes, 1978-ban és 1982-ben összesen négy világbajnoki csoportmérkőzésen lépett pályára.

Törőcsik András 1985 és 1985 között a francia Montpellier csapatában légióskodott, pályafutása végén erősítette a Volán SC-t és az MTK-t is.

A válogatott futballista tüdőgyulladás következtében halt meg a Honvédkórházban július 9-én.

(Résztvevők Törőcsik András temetésén az újpesti temetőben 2022. augusztus 8-án. Az Újpest 45-szörös válogatott futballistája 67 éves korában, július 9-én hunyt el. Fotó: MTI/Kovács Tamás)