Női kézilabda BL döntő: Vipers-Ferencváros 28-24

A Ferencváros 28-24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében, a budapesti négyes döntő utolsó mérkőzésén.

2023. június 4., 19:38

Szerző:

Anna Vjahirjeva és Sunniva Naes Andersen hat-hat, Jamina Roberts öt góllal, az immár hétszeres BL-győztes Katrine Lunde 16 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Andrea Lekic és Emily Bölk öt-öt találattal, Janurik Kinga kilenc védéssel zárt.    

Az FTC 1971 és 2002 után harmadik alkalommal szerepelt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében, de diadalmaskodnia még nem sikerült.

A szovjet Szpartak Kijev, az osztrák Hypo Niederösterreich és a Győri Audi ETO KC után a Vipers a negyedik csapat, amely sorozatban háromszor BL-t – korábbi nevén BEK – tudott nyerni.

Eredmény, döntő:

Vipers Kristiansand (norvég) - FTC-Rail Cargo Hungaria 28-24 (14-13)

MVM Dome, 20 ezer néző, v.: Prastalo, Balvan (bosnyákok)

gólszerzők: Naes Andersen, Vjahirjeva 6-6, Roberts 5, Jerábková 4, Knedliková 3, Höve, Jezic, Tchaptchet Defo, Valle Dahl 1-1, illetve Bölk, Lekic 5-5, Szöllősi-Zácsik, Cvijic 3-3, Klujber, Márton, Malestein 2-2, Kisfaludy, Stolle 1-1

    lövések/gólok: 43/28, illetve 51/24

    gólok hétméteresből: 1/1, illetve 6/5

    kiállítások: 8, illetve 6 perc

A magyar csapatból Kovács Anett és Béatrice Edwige, a norvégoktól Martine Karigstad Andersen, Vilde Kaurin Jonassen, Marta Tomac, Hanna Maria Yttereng és Ana Debelic hiányzott.

Csaknem 11 perc után, 5-1-es norvég vezetésnél született meg az FTC első akciógólja, mert a címvédő remekül védekezett és pontosan támadott, a ferencvárosi kapuból pedig nem érkezett segítség a védelem számára. Elek Gábor először a meccs negyedénél kért időt (9-4), majd Bíró Blanka helyett Janurik Kingát küldte a kapuba, és ez jó döntésnek bizonyult. Ezt követően a Magyar Kupa-címvédő támadásban hatékonyabbá vált, és egy idő után a gyors norvég akciókat is sikerült megszűrnie, mivel képes volt lassítani a játékot.

A Ferencváros előbb felzárkózott 12-10-re, majd Szöllősi-Zácsik Szandra bombagóljaival már csak egy találat volt a hátránya a szünetben (14-13).

A második félidő nagyon rosszul kezdődött magyar szempontból, ugyanis a Vipers 18-14-re ellépett, ráadásul Tomori Zsuzsanna piros lapot kapott. A Ferencvárost utolsó alkalommal irányító Elek Gábor 20-14-nél időt kért, de a másik oldalon Katrine Lunde bravúrosan védett, így szinte folyamatosan nőtt a különbség (24-16). Az első felvonásban látottakhoz képest meglepő volt ez a jelentős fordulat, de innen már nem volt visszaút az FTC számára. Úgy tűnt, a szombati elődöntő sokkal többet vett ki a ferencvárosi játékosokból, mint ellenfelükből, így a finálé utolsó harmadában már nem volt elég erejük visszazárkózni.

Janurik kilenc, a túloldalon az immár hétszeres BL-győztes Lunde 16 védéssel zárt, utóbbi 47 százalékos hatékonyságot jelent.

A két csapat kilencedik egymás elleni mérkőzésén három ferencvárosi siker és egy döntetlen mellett ötödször nyert a Vipers.

Korábban:

a 3. helyért: Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán) 28-27 (16-9)

(Kiemelt képünk: Budapest, 2023. június 4. Az ezüstérmes magyar csapat tagjai a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének fináléjában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - Vipers Kristiansand mérkőzés végén a budapesti MVM Dome-ban 2023. június 4-én. A Vipers címét megvédve 28-24-re győzött. MTI/Illyés Tibor