A román szövetség tudatosan félreértelmezett revizionizmussal vádolja az MLSZ-t

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) az UEFA álláspontjának kikérése után közleményben reagált a Magyar Labdarúgó Szövetség keddi döntésére. Állítják, hogy az MLSZ tévesen értelmezte az UEFA és a FARE állásfoglalását.

2023. március 22., 13:54

Szerző:

„Az UEFA nem engedélyezte és nem is fogja engedélyezni a Magyar Labdarúgó Szövetség által említett szimbólumok megjelenítését az európai szinten rendezett mérkőzéseken” – írja az FRF honlapján közétett bejegyzésben.

A transtelex.hu arról ír, hogy az FRF szerint az MLSZ téves következtetéseket levonva tett bejelentést, mivel „ezen szimbólumok megjelenítése szembe megy az UEFA provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek megfogalmazására vonatkozó fegyelmi szabályozással, és az FRF szükség esetén a nemzetközi fegyelmi fórumok elé fogja terjeszteni az ügyet”.

Emlékeztetnek, hogy a revizionizmus nem elfogadott a labdarúgásban, és bízik abban, hogy az UEFA továbbra is szankcionálja az ilyen szimbólumok megjelenését a stadionokban, ami gyűlöletet és erőszakot szíthat az európai szintű mérkőzéseken.

Mint ismert, az MLSZ keddi tájékoztatása szerint az UEFA és a labdarúgásban felbukkanó diszkrimináció ellen küzdő FARE (Football Against Racism in Europe) elfogadta az érvelésüket. Ennek értelmében – véli a szövetség – a jövőben engedélyezik „a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét” a válogatott mérkőzéseken.

Azért az MLSZ négy feltételhez köti a nagy-magyarországos zászlók bevitelét a stadionokba:

–kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;

–kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;

–a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;

–a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

Bármilyen, a fenti kritériumokhoz kapcsolt rasszista vagy politikai üzenet fegyelmi eljárást von maga után.

(Kiemelt kép: ferencvárosi szurkolók. Fotó: MTI/Veres Viktor)