Újra lesz Ördögkatlan fesztivál

Több száz eseményt, köztük színházi előadásokat, irodalmi esteket, képzőművészeti és családi programokat, koncerteket kínál öt napon át az idén augusztus 2. és 6. között zajló Ördögkatlan fesztivál – közölték a szervezők keddi online sajtótájékoztatójukon.

2022. május 24., 19:22

Szerző:

Az idén Nagyharsányban, Beremenden, Villánykövesden, valamint a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylian szőlőbirtokon zajló fesztivál egyik főszervezője, Bérczes László közölte: a rendezvény jubileumi, hiszen 15. alkalommal tartják meg idén több mint félszáz helyszínen.

Kiss Mónika, a fesztivál másik szervezője a programok közül a több mint hatvan színházi eseményt emelte ki. Mint mondta, azok között minden korosztály talál majd produkciót magának. Mint Komáromi György, az Ördögkatlan gazdasági vezetője rámutatott, a 2022-es programokra nem jutott annyi forrás, mint azt remélték, és még ma is vannak lyukak a költségvetésben. Emiatt a beremendi nagyszínpadot, illetve az ahhoz kapcsolódó, költséges produkciókat el kellett hagyni idén. Hozzáfűzte: a jövőt illetően bíznak újonnan megnyíló forrásokban.

Kollár-Klemencz László, író, zenész, filmrendező, az idei Ördögkatlan díszvendége elmondta, hogy a fesztiválon egy beszélgetés keretében bemutatják Öreg Banda című családregényét és fellép kamarazenekarával, valamint Farkas Róberttel és Dargay Marcell-lel a Zabolátlan lovaim című lírai dalestet adják elő.

A fesztivál kiemelt programjai között a K2 Színház művészei augusztus 6-án a nagyharsányi tornateremben adják elő Züfec című produkciójukat, míg a beremendi református templom kertjében a Ki vele, Néró!, Az apostol, a Felhőkakukkvár és a Rebellisek is megtekinthető lesz. Szintén augusztus 6-án Törőcsik Mari-emlékestet tartanak, Baksa Soós Jánosra, a magyar underground tavaly szeptemberben elhunyt ikonikus, titokzatos alakjára pedig kiállítással, koncerttel emlékeznek.

A Magyar Zene Háza Nagyharsány szívében, a református templomban és a templomkertben várja a katlanozókat „progresszív, interaktív, improvizatív és játékos produkciókkal”. Délelőtt közönséget bevonó workshopokkal indul a nap, míg a zeneművek kortárs ismeretterjesztő koncertjei mellett fellép a Városminor, a Neked8 énekegyüttes, valamint több amatőr kamarazenei formáció.

A nagyharsányi Narancsliget délelőttönként a gyerekeké és a családoké lesz sok mesével, könyvvel, kézműveskedéssel, animációs workshoppal. Itt láthatja a közönség a Hamupipőkét és a Szegény Dzsoni és Árnika című előadást, együtt zenélhetnek az érdeklődők a Bélaműhellyel, de akár Sakkiskolában is tanulhatnak a gyerekek és szüleik.

Cirkuszi és utcaszínházi produkciók is lesznek köszönhetően a spanyol Cia. Pakipaya-nak és a mexikói Foco alAire utcaszínháznak. Előbbi előadása ötvözi a látványos és akrobatikus légtornát és a színházat, míg a mexikóiak furcsa, titokzatos, rituális utcai vonuláson vonják be produkciójukba a publikumot.

Az Ördögkatlanon Dinyés Dániel és Kolonits  Klára jóvoltából ismét lesz operabeavató, amelyhez Jób könyve címmel Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs kortárs zeneművet írt. Lesz az orosz-ukrán háború szörnyűségeit megidéző koncert is, és fellép Udvaros Dorottya és Básti Juli, Pokorny Lia és a Nézőművészeti Kft.

A villánykövesdi Csikófuttatóban különböző színházi egyetemek hallgatói mutatkoznak be Kolozsvártól Budapestig, Kaposvártól Pécsig, a Hagyományok Háza pedig gyerekprogramokkal, táncházakkal, kézművesekkel, népzenei koncertekkel tölti meg a Teleki Ligetet. Az Ördögkatlanon mindezeken felül száznál több könnyűzenei koncertet is tartanak, így a Carson Comától a Hiperkarmáig, a 30Y-tól a Kiscsillagig sok zenekar képviselteti magát.

Az Ördögkatlan díszvendége idén Kollár-Klemencz László mellett Magyarország legnagyobb digitális fényképarchívuma, a Fortepan, a Líra Könyv Zrt., a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapest Bábszínház lesz.

(Kiemelt kép: Fesztiválozók a 12. Ördögkatlan fesztivál harmadik napján Nagyharsányban központjában 2019. augusztus 1-jén. Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.