Interjút adott a Norvégiába szökött Wagner-zsoldos

Az orosz zsoldoscsapat egyik volt parancsnoka Norvégiába szökése után először nyilatkozott a médiának, elmondása szerint a Wagner-csoport a saját katonáival is kegyetlenkedik Ukrajnában.

2023. január 31., 08:00

Szerző:

Az újoncok szeme láttára lőtték agyon a Wagner-csoportban azokat a zsoldosokat, akik nem akartak harcolni, mondta el a CNN amerikai hírcsatornának Andrej Medvegyev, aki a Wagner-csoport parancsnokaként szökött korábban Norvégiába. Ahogyan azt az RTL is közzétette Medvegyev most azt állította, az ukrajnai fronton a csoport különös kegyetlensége vette rá arra, hogy végül dezertáljon.

Elmondása szerint ugyanis a visszavonuló, vagy alacsony morállal rendelkező, harcolni nem akaró Wagner-zsoldosokat ugyanis az újoncok szeme láttára végezték ki. A korábban börtönből toborzott Wagner-tagok pedig minden addiginál kegyetlenebb eszközöket és módszereket vezettek be a fegyelmezésre is, ezzel pedig már nem tudott egyetérteni.

Medvegyev szerint az is megtörtént, hogy az erőszakkal a frontra szállított rabok vonakodásának is agyonlövés lett a vége, ezt követően sírjaikat pedig a többi újoncnak kellett megásnia. Állításait független forrásokból nem lehet igazolni, Medvegyev azonban hónapokig harcolt a Wagner tagjaként Ukrajnában.

(Kiemelt kép: Andrej Medvegyev via Twitter)