Korrupcióval gyanúsította meg az ügyészség az agrárminisztert Romániában

A miniszter valakinek hasznot hozó hivatali visszaélést követett el, és nem a nyilvánosságnak szánt információk kiadására utasított. E jogi besorolások a román büntető törvénykönyv szerint a korrupció válfajai.

2022. június 23., 17:02

Szerző:

Korrupcióval gyanúsítja Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági minisztert az ügyészség – közölte csütörtökön a Digi24 hírtelevízió a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleményére hivatkozva.

A minisztert a DNA egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsítja. A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította egyik beosztottját - aki a vizsgáztató bizottság tagja volt -, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének. Így az általa preferált jelöltek a vizsga előtt a tételekhez juthattak, és sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra. A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, mely lehetővé teszi az ügy alapos kivizsgálását.

A DNA nem közölte a miniszter nevét, de a román sajtó ügyészségi forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a vizsgálat Adrian Chesnoiu mezőgazdasági minisztert érinti.

Az ügyészség szerint a miniszter valakinek hasznot hozó hivatali visszaélést követett el, és nem a nyilvánosságnak szánt információk kiadására utasított. E jogi besorolások a román büntető törvénykönyv szerint a korrupció válfajai.
Az ez év februárja és áprilisa között szervezett, négy vizsgált versenyvizsga során miniszteri tanácsadói, osztályvezetői, illetve valamely megye mezőgazdasági hivatalának a vezetői és vezetőhelyettesi állását töltötték be.

Az ügyészségi közlemény szerint az egyik pártfogolt jelöltnek a vizsgatételek kiszivárogtatásával sem sikerült a szükséges pontszámot elérnie a versenyvizsgán. A miniszter közbenjárására azonban ezt a jelöltet is alkalmazták osztályvezetői beosztásban. A közlemény arra is kitér, hogy az illető mindeddig 33 782 lej (13,3 millió forint) fizetést vett fel.
Radu Oprea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, hogy a párton belül egyelőre nem tárgyaltak az ügyről, de a PSD az utóbbi időszakban mindig megszavazta a mentelmi jog megvonására vonatkozó ügyészségi kéréseket, hogy a vizsgált politikusok tisztázhassák ártatlanságukat.

(Kiemelt kép forrása: Adrian Ionout Chesnoiu, Facebook)