Teljes Latin-Amerikában tüntettek a nők az erőszak ellen

Buenos Airestől Bogotáig Latin-Amerika-szerte tüntettek a nők - helyi idő szerint - pénteken, a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napján. Az utcára vonuló nők a hatóságok erőteljesebb fellépését követelték az erőszak ellen.

2022. november 26., 14:54

Szerző:

Mexikóvárosban feminista egyesületek vonultak végig a Reforma sugárúton több száz rendőr biztosítása mellett.
A város polgármestere, Claudia Sheinbaum, aki 2024-ben az elnökségért is el akar indulni, békés tiltakozásra szólított fel.
A nemi erőszak áldozatai és az anyák, akiknek lányait megölték, hangosbeszélőkön követelték a nemi erőszak elleni hatékony fellépést és az áldozatok ügyének megfelelő büntetőjogi vizsgálatát.

Mexikói hivatalos adatok szerint naponta mintegy 20 nőt ölnek meg, de csak kevés ügyben születik bírósági ítélet.
Az ENSZ egy friss jelentéséből kiderül, hogy Hondurasban a legmagasabb a nők ellen elkövetett gyilkosságok aránya a térségben. A statisztikában Honduras után a Dominikai Köztársaság, El Salvador, Bolívia és Brazília következik.

"Kötelességünk, hogy mindent elkövessünk, hogy a térségünkben élő nők és lányok valóban erőszak és megkülönböztetés nélkül élhessenek, amihez joguk van" - hangsúlyozta José Manuel Salazar-Xirinachs, az ENSZ regionális gazdasági szervének munkatársa.

Mexikóban az utóbbi négy hónapban növekvő tendenciát mutatott a nők ellen a nemük miatt elkövetett gyilkosságok száma.

"Sok olyan esettel találkozunk, amikor nők ellen elkövetett gyilkossági ügyben nagyon rosszul nyomoznak" - mondta el Gabriela Castillo, aki egy szövetségi jogi intézmény munkatársaként az áldozatoknak és családtagjaiknak segít a jogi eljárásokban. Mint hozzáfűzte: szeretné, ha jobban felhívnák a figyelmet az elkövetett hibákra. Emellett azt is el akarják érni, hogy a nők elleni erőszak ne maradjon láthatatlan.

(Kiemelt kép: Nők százai tüntettek az erőszak ellen Bogotában, Kolumbiában, 2022. november 26-án. Fotó: Vannessa Jimenez / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)