Már Macron lemondását követelik a nyugdíjreform ellen tüntetők Franciaországban

Párizsban a rendőrök könnygázt használtak, a tüntetők pedig kukákat gyújtottak fel, miután Emmanuel Macron kormánya a parlamentet megkerülve vitte át a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelő rendelkezését.

2023. március 18., 21:30

Szerző:

Folytatódtak szombaton szerte Franciaországban a nyugdíjreform elleni utcai tiltakozások, Párizsban a rohamrendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget; a demonstrálók közül többen kukákat gyújtottak fel.

A hatóságok megtiltották a gyülekezést a párizsi Concorde téren és a közeli Champs-Élysées sugárúton, ahol már az előző két este is összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között. Szombaton a tiltakozások emiatt a főváros délkeleti részén folytatódtak. A hatóságok a gyülekezési tilalom elrendelését a „közbiztonság és a közrend elleni súlyos veszély” fennállásával indokolták. Több metrómegállót lezártak a belváros környékén biztonsági okokból.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nem volt meg a szükséges többség a törvénytervezet elfogadásához. A reform legfontosabb pontja a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése 62-ről 64 évre. A jogszabály kihirdetésére válaszul tömegtüntetések kezdődtek országszerte.

Tiltakozó akciók voltak többek között szombaton Marseille-ben, Toulonban, Brestben, Caenben, Saint-Étienne-ben, Compiegne-ben, Bordeaux-ban és Montpellier-ben is. Nantes-ban is több ezren jelentek meg a CGT szakszervezeti szövetség felhívására, barikádokat emeltek, és tüzeket gyújtottak az utcákon.

(Kiemelt kép: Francia csendőrök oltják el az égő barikádokat Párizsban, a nyugdíjreform elleni tüntetésen 2023. március 18-án. Fotó: Julien de Rosa / AFP)