Varga Judit szerint nagyon nehéz volt, hogy annyit támadták Völner Pál korrupciós ügyei miatt

A visszatérő igazságügyminiszter megpróbáltatásairól vallott parlamenti meghallgatásán.

2022. május 19., 20:03

Szerző:

„A kampány során hihetetlen sok rágalmat kaptam” – ezt válaszolta Varga Judit igazságügyminiszter az Országgyűlés szakbizottságában tartott meghallgatásán Szabó Szabolcs ellenzéki képviselőnek arra a kérdésére, érez-e felelősséget, amiért volt államtitkára, Völner Pál vesztegetési ügyek miatt kényszerült lemondásra a választási kampány alatt.

A 444 beszámolója szerint Varga kiemelte, Magyarország szerinte jogállam, ahol a felelősség kérdését az ügyészség állapítja meg, az ő feladata, mint elmondta, csupán az volt, hogy a minisztériumot, mint „léket kapott hajót” irányítsa.

Ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte az Igazságügyi Minisztériumban dolgozó „kiváló szakembereket” alaptalanul támadták Völner ügye miatt. „Nekem meg az a feladatom, hogy biztosítsam a minisztérium működését, amit meg is tettem” – tette még hozzá a miniszter.

Mint arról mi is írtunk, még mindig az a Schadl György a Magyar Bírói Végrehajtói Kamara elnöke, aki a vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt politikai államtitkára részére csúszópénzeket bizttosított a végrehajtók kinevezése céljából. Schadl pozícióját annak ellenére megőrizte, hogy előzetes letartóztatásban van. Völner Pál még az ügy kirobbanásakor lemondott államtitkári pozíciójáról.

(Kiemelt kép: Varga Judit Facebook-oldala)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.