Van egy sanda gyanúja a Pesti TV riporterének, ki áll a Pegasus-botrány mögött

Szerinte vicces, hogy egy nemzetközi ügyet Orbán Viktorra akarnak kenni mások.

2021. július 19., 20:30

Szerző:

Gyanús a Pesti Tv riporterének az egész Pegasus-botrány. Bohár Dániel szerint tök érdekes, hogy az újságírók megvizsgáltatják a telefonjukat, hogy kémkedik-e utánuk valaki, és pont egy Soros-szervezettel teszik ezt, kiemeli itt az Amnesty Internationalt. A riporter ugyanakkor viccesnek találja, hogy az egész nemzetközi ügyről azt találja ki a baloldali sajtó, hogy Orbán Viktor tehet az egészről. 

Bohár Dániel természetesen a Pegasus-botrányt sem hagyta szó nélkül. A Pesti TV riportere a Facebookon tett fel költői kérdéseket az ügyről. Különösen furcsának tartja, hogy pont olyan szervezet vizsgálta meg, hogy van-e kémprogram az újságírók és üzletemberek telefonjain, ami egy „Soros-szervezet”. A Pegasus-botrány vasárnap este tört ki. Magyar tényfeltáró újságírók írták meg, hogy az Orbán-kormány valószínűleg egy szupertitkos izraeli kémszoftverrel hallgatott le újságírókat és üzletembereket.

A Pesti TV riportere erről most azt írta: „Bevallom, elég sokat lógok a telefonomon, sőt néha még a gyerekemnek is odaadom, aki úgy el szokta nyomkodni, hogy napokba telik a visszaállítása, viszont kémszoftvert még ő sem buktatott le. Tehát, hogy van ez a Soros-fiókáknál? Időnként megvizsgáltatják a telójukat egy Soros szervezettel (Amnesty), hogy kémkedik-e utánuk valaki? Az pedig már egy másik történet, hogy Soros szervezetének honnan vannak olyan eszközei, amelyek kémprogramokat »buktatnak le«?!”

Bohár Dániel egyébként a napokban azt is megfejtette, kik miatt tiltották be a harangszót Balatonberényben. A Pesti TV riportere a helyszínre utazott, és kiderítette, hogy a belvárosi „liPsik” (tényleg P-vel írta, a szerk.) tehetnek az egészről. Erről itt írtunk részletesen.

(Kiemelt kép: Bohár Dániel. Fotó: Bohár Dániel Facebook-oldala)

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.