Tovább hízik Rogán Antal minisztériuma

Januártól egy újabb stratégiai feladat, a kiemelt sportesemények és állami rendezvények szervezése, pályáztatása és lebonyolítása is Rogán minisztériumának felügyelete alá kerül. 

2022. november 26., 08:32

Szerző:

Az új feladatra új állami céget hoznak létre, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséget, amelybe beolvad a megszűnő – és a honvédelmi tárcához alig fél éve került – Nemzeti Sportügynökség – írja a Hvg. A polgári titkosszolgálatok, a közpénzfelhasználást ellenőrző állami hivatal, vagyis a KEHI, valamint – a Honvédelmi Minisztérium hatáskörét csorbító módon – a Védelmi Igazgatási Hivatal felügyelete után újabb stratégiai feladat kerül az egyre nagyobb és szerteágazóbb kormányzati portfóliót maga alá gyűrő Rogán Antal kezébe: a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események felügyelete.

Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség lesz a Nemzeti Sportügynökségből

Egy kormányhatározat-tervezet szerint ugyanis 2023 január elsejétől úgy módosul a Miniszterelnöki Kabinetiroda feladat- és hatásköre, hogy a minisztériumot vezető Rogán „szakmai támogatást biztosít a Magyarországon megvalósuló, kiemelt nemzetközi sportesemények lebonyolításához, és közreműködik e sporteseményeket érintő marketing- és kommunikációs tevékenységek megvalósításában”.

A részletekből azonban kiderül, hogy a „szakmai támogatás” és a „közreműködés” a gyakorlatban többet jelent: szabad kezet kap Rogán, aki ezt az egyúttal közfeladatnak nyilvánított tevékenységét a minisztériuma alá rendelt, a kormányzati szervek évi több tízmilliárdos kommunikációs költéseiért is felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatal útján látja el.

Az operatív végrehajtásra azonban létrehoznak egy új állami tulajdonú céget, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) Nonprofit Zrt.-t is. Nem kell viszont munkaerőt toborozni, mert a „társadalmi vitára” bocsátott tervezetből az derül ki, hogy az ügynökség januártól átveszi egy már létező állami cég munkavállalóit. Az NRÜ-höz a feladatok és a munkavállalók ugyanis a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt.-től kerülnek át. Ez a cég a hasonló nevű, 4 éve létező állami tulajdonú kft-ből idén februárban alakult zrt-vé, 44 munkavállalója van. A cég első vezérigazgatója Mihók Attila volt, aki a Népszabadság bezárása idején a Mediaworks első embere, majd az olimpiarendezésre létrehozott Budapest 2024 Zrt. vezetője volt, de július óta Sportügynökséget már az erőforrástárcánál egykor főosztályvezető, majd a Kajak-Kenu Szövetség marketingigazgatói posztját is betöltő Berényi Péter Roland vezeti – a megszűnésig.


A Rogán alá rendelt új közfeladat az új alapítású ügynökség és a kommunikációs hivatal együttműködésében kiterjed minden, „kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai esemény”, valamint „költségvetési forrásból megrendezendő nem sport jellegű, egyéb kiemelt jelentőségű állami rendezvény” megpályázására, megrendezésére és lebonyolítására, valamint az ilyen eseményhez nyújtott támogatásra.

Nem minden kiemelt rendezvény kerül azonban a Rogán tárcájához. A rendelet-tervezet kitér a kivételekre is. Eszerint az új hatáskör nem terked ki „a támogatás nélkül megrendezendő sporteseményre, az autó-motor-, ejtőernyős, motorcsónak- és repülősportágak sportrendezvényeire”, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. egyéb, nem sportcélú rendezvényeire sem.

A Honvédelmi Minisztériumnál mindeközben egy új állami ügynökséget is hoznak létre. Már benyújtották azt a törvényjavaslatot, amely szerint az állami sportlétesítményeket fenntartó Nemzeti Sportközpontok megszűnik, és létrejön a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség, melynek tulajdonosi joggyakorlása alá 153 állami sportingatlan kerül januártól.

(Kiemelt képünk: Rogán Antal. MTI/Kovács Tamás)