Országos sztrájkot hirdettek december 8-ra a tanárok szakszervezetei

Petíciót adtak át a szervezett tanárok szombaton délután a Belügyminisztériumnak a követeléseikről, ezek után pedig a Kossuth térre vonulna tüntetni. Az akcióval folytatódik a pedagógusok egész éves tiltakozáshulláma, amelynek eddigi csúcspontja az október 23-i tömegtüntetés volt.

2022. november 26., 15:29

Szerző:

Frissítés, 17.50: Több ezren, lámpákkal világítva zárták le a PSZ tüntetését a Kossuth téren, ahová a tanárok immár sokadszorra vonultak tisztességes bért és megbecsülést követelve. A demonstráción „nemzeti konzultációként” olvasták fel a tanárok követeléseit, felszólalt többek között Molnár Áron noÁr, és Nagy Zsolt színművész is.

A szervezők bejelentették, követeléseik érdekében december 8-án országos sztrájkot hirdetnek. Másnap, december 9-én pedig a diákok fognak tüntetni.

Tüntetést szerveztek a Pedagógusok Szkaszervezete (PSZ) vezetői szombat délutánra, hogy több bért és megbecsülést valamint tanszabadságot követeljenek a közoktatásban dolgozó tanárok számára. A tüntetők előbb a Belügyminisztérium József Nádor téri épületénél adták át a fenntartónak szóló petíciójukat, amiben a következőket követelték:

  • „VÁLTOZÁST AZ OKTATÁSBAN!
  • Az óvodától és az általános iskolától a gimnáziumon és a szakképzésen át az egyetemig
  • Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  • Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  • Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  • Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  • Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  • Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  • Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  • Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  • Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!”

A bejelentés után Szabó Zsuzsa, Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervetének képviselője (PDSZ), Törley Katalin a Tanítanák Mozgalom képviselője, Murai Vera a Szülői Hang képviselője, Mihalics Lili és Schermann Fruzsina az Egységes Diákfront (EDF) képviselői és Juhász Ágnes a Civil Közoktatás Platform képviselője együtt nyújtották át a petíciót a Belügyminisztérium képviselőinek.

A belügyminisztérium elött körülbelül 200 ember gyűlt össze, innen az Akadémia utcán át a Kossuth térre vonulnak a tiltakozók, ahol Valódi Nemzeti Konzultációt tartanak a kilenc pontról. A tüntetéssel szolidaritást vállalt az Egységes Diákfront, Molnár Áron noÁr mozgalma és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) is.

(Kiemelt kép: Pedagógusok vonulnak a Pedagógusok Szakszervezete tüntetésén 2022. november 26-án. Fotó: PSZ, Facebook)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.