Pegasus-botrány: Bánáti Jánost és Gémesi Györgyöt is lehallgathatták

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint a Gyárfás-ügy érdekes részletei miatt kerülhetett a listára.

2021. július 19., 18:51

Szerző:

Az ország egyik legismertebb ügyvédjének számító Bánáti János telefonszáma is szerepelt azon a listán, amit az NSO izraeli kiberbiztonsági cég által készített Pegasus kémszoftver feltételezett magyar üzemeltetői állíthattak össze megfigyelés céljából – írta meg a Telex. A lap Gyárfás Tamás védőjén kívül még kilenc magyar ügyvédet azonosított be. Továbbá beszámoltak arról is, hogy 2018-ban a célszemélyek között volt Simicska Lajos ügyvédje, Nagy Ajtony Csaba is.

Bánáti János a 168.hu kérdésére elmondta, zavarja, hogy ezt hozta magával a technológia, de sajnos együtt kell élnie vele. Hozzátette, bizonyítéka viszont még senkinek nincs arra vonatkozóan, hogy a lehallgatás valóban megtörtént. Azt mondta, a büntetővédelemmel kapcsolatos dolgokat nem telefonon beszéli meg ügyfeleivel, neki csak az a fontos, hogy az ügyfél joga ne sérüljön. Az, hogy ő éppen lemond egy időpontot, vagy valakivel haragosan beszél, és ezt hallják, nem érdekli. Hozzátette, fogalma sincsen, hogy miért került rá a listára, és mikor, mennyit hallgatták le. Feltehetőleg a Gyárfás-ügynek volt egy-két speciális része, ami felkelthette az érdeklődést. Ő maga is a sajtóból értesült arról, hogy rajta van azon a bizonyos listán, a megjelenés előtt szóltak neki az újságírók.

Szigorú szabályok vannak arra vonatkozóan, hogy mikor lehet egy ügyvédet lehallgatni – tette hozzá. Ha például az ügyfelet lehallgatják, akkor természetes, hogy ha az ügyvéddel beszél, akkor őt is. Nemzetbiztonsági ügy esetében nem számít, hogy az illető ügyvéd vagy sem. A másik kilenc ügyvédnél sem volt lehetőség a telefonjaik átvizsgálására, de ha valóban feltörték a telefonjukat, akkor monitorozhatták nemcsak a telefonhívásaikat, hanem a készülékeken keresztül folytatott minden egyéb kommunikációt - jegyzi meg a Telex.

A lap információi szerint Gémesi Györgyöt is megfigyelték a programmal. Azt írták, a gödöllői polgármestert 2018 végén választották ki a Pegasus kémszoftver célpontjává, éppen akkor, amikor betörtek hozzá és a gyerekeihez. Az ellenzéki városvezető szerint a betörések célja a megfélemlítés volt kormányzati körökből, illetve az, hogy róla gyűjtsenek kompromittáló anyagokat.

(Kiemelt kép: Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó távozik a tárgyalásáról ügyvédje, Bánáti János társaságában a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2018. április 20-án. A bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás ellen. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.