Ötezer forintot adna a háziorvosoknak oltásonként az MSZP, hogy kompenzálják a túlórázást

A párt EP-képviselője szerint a kormány nem gondolt az ingyenes oltásokat végző háziorvosok pluszköltségeire.

2021. február 6., 13:38

Szerző:

Minden koronavírus ellen beoltott páciens után ötezer forintos fejpénzt adna a háziorvosoknak az MSZP, a kórházi oltópontokon szolgálatot teljesítők munkáját pedig kötelező túlóradíjjal kompenzálnák – közölte Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

Az ellenzéki politikus katasztrofálisnak nevezte, ahogyan elindult a kormány által szervezett oltás, és hiányolta a teljes és átfogó oltási terv nyilvánosságra hozatalát. Ujhelyi szerint az egészségügyi intézményrendszer túlterhelt, az állam pedig nem köszöni meg a pluszmunkát. A kormányzati tervek szerint a háziorvosoknak a mostani szakaszban napi húsz, a tömeges oltás idején akár napi ötven embert be kell tudniuk oltani.

Míg a kötelező oltásokat a társadalombiztosítás fedezi, a nem kötelezők beadásáért minden esetben fizetni kell. A koronavírus elleni oltás államilag deklarált módon ingyenes, viszont nem kötelező. Miközben az állampolgárok és az állam is elvárja az egészségügyi dolgozóktól, hogy végezzék el a napi nagyszámú oltást, a kormány arról elfelejtett gondoskodni, vagy legalább megkérdezni, hogy miből fedezzék ennek pluszköltségeit – fogalmazott Ujhelyi.

Az EP-képviselő ezért arra szólította fel a kormányt, hogy még a tömeges oltási szakasz megkezdése előtt vállalja ötezer forintos fejpénz kifizetését a háziorvosi praxisoknak minden egyes beoltott ember után, ezzel kompenzálva az érintett dolgozók rendelési időn túli munkáját. Hozzátette: az oltópontokon munkát végző kórházi és rendelőintézeti dolgozóknak pedig, ha az oltás nem a napi munkaidőben történik, fizessen az állam „tisztességes túlórapénzt”.

Az oltási fejpénzre nemzetközi példákat is hozott a politikus: 

  • Írországban 25 eurót, 
  • Romániában 50 lejt, 
  • Franciaországban 5,40 eurót, 
  • Nagy-Britanniában pedig 10-12 fontot kapnak a háziorvosok. 
     

Németországban fejpénz ugyan nincs, de a háziorvosok kiemelt, 150 eurós óradíjat kapnak az oltással töltött munkaidőért.

(kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.