Molnár Áron: Zaklatás volt, amikor Frenkó Attila meztelenkedett előttem

Molnár Áron 'noÁr' színész a Partizán adásában beszélt arról, hogy fiatal korában zaklatta egy ma is aktív színész-rendező, Frenkó Attila. A rendező szerint Molnár félreérthette a helyzetet, de hajlandó bocsánatot kérni. 

2021. február 9., 06:49

Szerző:

Molnár Áron 'noÁr' a Partizánnak adott hétfői interjújában arról beszélt, hogy Sárosdi Lilla ügye ébresztette rá arra, hogy őt is zaklatták tizenhat éves korában. A színész-rapper-aktivista elmondta, 16 évesen egy ma is aktív színész-rendező többször is intim helyzetbe akart kerülni vele, meztelenül mutatkozott előtte, és a combján simogatta. Az adás végén Molnár meg is nevezte a rendezőt, Frenkó Zsoltot.

A 24.hu-nak azóta sikerült elérni Frenkót, aki az ellene felhozott vádakra úgy reagált, nem nevezné zaklatásnak azt, ami történt. „Nem is emlékeztem erre, de valószínűleg pontosan ez történt, amit Áron mondott. Nem is értettem, miért kezdte az üzenetét ezzel, hogy sokáig tartogatta, amit csináltam vele” - mondta Frenkó Zsolt. 

Hozzátette: színjátszó táborban voltak együtt, gyaníthatóan ott történt az eset. Elmondása szerint meztelen volt, a kempingben közös zuhanyzó volt. „Aki oda bejött a férfi zuhanyzóba, az engem meztelenül láthatott. Aki nem jött be, az pedig nem láthatott. Az fel sem merült soha, hogy kabátban zuhanyozzak.” A portál kérdésére reagálva azt is elmondta, amennyiben Molnár úgy érzi, ezért bocsánatkéréssel tartozik, meg fogja tenni. Elmondása szerint ő baráti kapcsolatként gondolt az ismeretségükre, túl azon, hogy egy nyáron igyekezett hozzátenni az ő akkori színjátszói törekvéseihez, irányt mutatni, de ennyi az egész történet.

(Kiemelt kép: MTI | Kallos Bea)

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.