Megkérdeztük, tisztázza-e magát a kormány Pegasus-ügyben, ezt válaszolta Gulyás Gergely

Szűkszavúság, terelés, spekulálás, ezek a válaszok jöttek.

2021. július 23., 11:33

Szerző:

A hatalmas sajtónyilvánosságot kapott Pegasus-botránnyal kapcsolatban mindeddig nem jelent meg hivatalos kormányzati tájékoztatás, és a jelek szerint erre nem is lehet számítani. Amennyiben a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálatot indít az ügyben, az is zárt ajtók mögött fog zajlani. A 168 a csütörtöki Kormányinfón azt akarta kideríteni, ennek tükrében mivel bizonyítja a kormány, hogy mindenben jogszerűen jártak el, és egyáltalán van-e erre vonatkozó szándék.

„Olyan területen vagyunk, ami nem a nyilvánosság előtt zajlik, mert akkor nem lenne semmi értelme” – felelte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a 168 azon kérdésére, milyen módon tervezi a kormány tisztázni magát a nemrég robbant lehallgatási ügyben, illetve mi a biztosíték arra, hogy ez valóban csak egy „hisztériakeltés”. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap a Telex gondozásában megjelent a Direkt36 cikke, amelyből kiderült, a magyar kormány éveken keresztül figyelhetett meg ellenzéki újságírókat, politikusokat, üzletembereket egy izraeli kémszoftver, a Pegasus segítségével. A kormányoldal részéről senkitől sem érkezett konkrét válasz azokra a kérdésekre, hogy valóban vásárolt-e a kormány ebből a programból, és amennyiben igen, azt jogszerűen használta-e. Novák Katalin családokért felelős miniszter annyit mondott, szerinte ez csak egy sajtóhír, és hozzátette, „nem szeretnék sajtóhíresztelésekkel foglalkozni, sem ezen a területen, sem máshol”. Varga Judit igazságügyi miniszter hangsúlyozta, neki ilyen szakmai kérdésekre nincs rálátása, és a szakmai felügyelet ezen tevékenységének vizsgálata a belügyminisztérium és a szakszolgálat hatásköre. „Völner Pál államtitkár úr az, aki az engedélyeket megadja vagy éppen megtagadja” – jelezte. Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozatában úgy fogalmazott, az ügy hátterében egy nemzetközileg gerjesztett botrányt sejtenek, amelyhez Magyarország titkosszolgálatainak semmi köze nincs. 

A 168 arra volt kíváncsi, a magyar kormány milyen eszközökkel tervezi meggyőzni a sajtót és az állampolgárokat arról, hogy nem történt jogsértés, illetve hogyan tervez véget vetni a találgatásoknak. Gulyás Gergely erre reagálva kifejtette, minden ilyen esetben a nemzetbiztonsági szervek megvizsgálják, van-e bármi alapja a kritikáknak és a sajtóban megjelenő híreknek. Kijelentette, ezen a területen a vizsgálat sosem zajlik nyilvánosan, és szerinte nem véletlenül pont ezen a területen érkeztek a vádak. Hozzátette, a kormány megítélése szerint „ezt pillanatnyilag politikai okokból kívánja az ellenzék felhasználni, hiszen félévente, évente, de adott esetben más rendes ülésen is állandó tájékoztatást kapnak a bizottság tagjai”.

Ez tehát azt jelenti, hogy a nyilvánosság sem az ezzel kapcsolatos vizsgálat folyamatáról, sem az eredményéről nem értesülhet. Ráadásul Gulyás Gergely a Kormányinfón azt is kijelentette, nem várható hivatalos kormányzati tájékoztatás az ügyben. A 168 ezért még egyszer rákérdezett, ennek tükrében mégis hogyan akar véget vetni a kormány a bizonytalanságnak, mire a miniszter azt felelte: „Hát itt állok önök előtt, és válaszolgatok”.

Úgy tűnik, a hivatalos kormányzati cáfolat vagy akár a puszta tájékoztatás valóban elmarad, ugyanis Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában tényleg nagyon szűkszavúan reflektált a Pegasus-ügyre. Mint mondta, lehet spekulálni, de ő nem szereti a bonyolult spekulációkat. Ezen kívül leszögezte, Pintér Sándor belügyminiszter már minden érdemlegeset elmondott az ügyben. 

(Kiemelt kép: Gulyás Gergely 2021. július 22-én a Kormányinfón. Fotó: Merész Márton / 168.hu) 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.