Márki-Zay végül a bánatos gyermekszemek mellett döntött

Nem lesz tűzijáték Hódmezővásárhelyen – jelentette be közösségi oldalán Márki-Zay Péter polgármester. A tűzijáték törlésével felszabadult másfél millió forintot egyebek mellett a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítják.

2022. augusztus 3., 21:52

Szerző:

„A hódmezővásárhelyiek úgy döntöttek: nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án. A polgárok az ingyenes városi újságban elhelyezett lapon dönthettek a kérdésben. Több mint ötszáz szavazat érkezett: 460-an nemmel, 41-en igennel voksoltak, 8 szavazat érvénytelen volt” – jelentette be Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester.

„A tűzijáték törlésével felszabadult másfél millió forintot egyebek mellett a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítjuk” – tette hozzá. A tűzijáték lebonyolítására beszerzési eljárással választotta ki a város a beszállítót, aki már megkezdte az előkészületeket a munkára. Mivel KATA-s vállalkozóról van szó, így az ő megsegítésére is gyűjtést szerveznek a városban.

A polgármester korábban hosszú – pro és kontra érveket is felsorakoztató – posztban érvelt a mellett, hogy a város ne mondja le a tűzijátékot. 

„A kormány csalárd ígéreteivel szemben széleskörű megszorításokkal, különadókkal, áremelésekkel, adóemeléssel teszi tönkre a családok nyaralását, elveszi a gyerekektől minden örömüket, erre a város még az ingyenes szórakozásukat, sokuknak az év egyik legnagyobb (ingyenes) élményét is el akarná venni tőlük, éppen a legszegényebbeket fosztva meg attól, amire a gazdag gyerekeknek szilveszterkor még otthon is telik - ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án?”

– szólt az egyik, a megtartása mellett szóó érv. Később pedig így írt: „Az elmúlt négy évben a legaljasabb hazugságokat, családi és személyes támadásokat is kiálltam, így talán elnézik nekem, ha ebben a helyzetben is felvállalom a kritikát a véleményemért: szerintem inkább a rászoruló gyerekek, mint az általam is kedvelt kutyusok, inkább a szenvedő kisvállalkozók, mint a kritikusok és politikusok, és inkább az adott szó becsülete, mint másfél millió forint megtakarítás a szavunk és ígéretünk megszegésével – Hódmezővásárhelyen hadd legyen tűzijáték augusztus 20-án!” 

Ugyanebben a posztban Márki-Zay arra is kitért, hogy Orbán Viktor „világrekorder abban, hogy még a világnézetét is négyszer változtatta meg eddigi élete során...„