Közel hárommillió budapestinek fájhatnak Lázár János döntései

Lázár János építési és közlekedési miniszter az NKK által összeállított és kiértékelt, Budapestet és agglomerációját érintő mintegy nyolcvan beruházásból mindössze nyolcat engedett tovább. Az idő előtti megszakítás nem csak azért fájhat a budapestieknek, mert nem épülnek meg, hanem ezért is, mert a befejezett tervezés nélkül beláthatatlanná válik, mikor fog megvalósulni a fejlesztés. 

2023. január 27., 11:13

Szerző:

Számos, az NKK szakemberei által folytatásra és befejezésre javasolt fejlesztési projektet ítélt lezárásra Lázár János építési és közlekedési miniszter a Telex birtokába került lista alapján. A dokumentumban Lázár János jegyzetei alapján mintegy nyolcvan, nagyrészt fővárosi fejlesztés ment a levesbe: többek között a Nyugati pályaudvar továbbtervezése, a Városmajor megújítása, a Centrumkórház megközelíthetősége, a Gödöllői HÉV, a Duna alatti vasút, és még számos Budapesten belüli, illetve a fővárost az agglomerációval összekötő vasútvonal. Lázár János a Telex megkeresésére sajnálatát fejezte ki, hogy a lap a minisztériumból lopott dokumentumokból szerzi az értesüléseit, majd elmondta: „A kormány a jelenlegi gazdasági helyzetben azokat a fenntartható beruházásokat akarja és tudja támogatni – függetlenül attól, hogy azok vidéken vagy a fővárosban valósulnak meg – amelyek nemzetgazdasági szempontból fontosak, gazdaságélénkítő hatással bírnak.”

A fejlesztések lezárását már az NKK részben lecserélt, Lázár János alá tartozó csapat készítette és elemezte a miniszter számára tavaly év végén, és többnél is jelezték, hogy az azonnali lezárás forrásvesztést, uniós pénzvisszafizetést, szabálytalansági eljárást, sőt, politikai kockázatot is jelenthet. Nyolcvan fejlesztésből 30-nál javasoltak folytatást, 13 esetben lezárhatónak ítélték a projektet, de magas érdeksérelemmel, 32 esetben pedig úgy látták, hogy a fejlesztés alacsony érdeksérelemmel is lezárható. A Telex információi szerint még a lecserélt gárdát is meglepte, hogy Lázár ehhez mérten mindössze 8 esetben döntött folytatás mellett, 11 esetben pedig csak annyit írt a lapra, hogy „Megbeszélendő.”

Az azonnali elkaszálás sok esetben uniós szabálytalansági eljárással, illetve az uniós források visszafizetési kötelezettségével jár. A tervezési, előkészítési fázis idő előtti megszakítása pedig azt eredményezi, hogy a folyamatból nem születnek még később, hosszú ideig felhasználható tervek sem, így nem csak a befektetett munka és az uniós támogatás úszik el, hanem maga a beruházás is beláthatatlan távolságba kerül. Mivel az NKK és elődje, a BFK főleg a fővárosra és az agglomerációra koncentrált, ezért az a fejlesztések leállítása nagyrészt az itt élő mintegy három millió embernek fájhat.

(Kiemelt képünk: Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a hajdú-bihari Nyíradonyban, az Erdei Harmónia látogatóközpont avatásán 2023. január 26-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.