Közmédia: Latorállamokban használják ellenzékiek megfigyelésére a Pegasus kémszoftvert

Az állami média két éve még így számolt be az izraeli kiberfegyverről.

2021. július 22., 16:28

Szerző:

Vasárnap robbant a hír, hogy évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. A botrányt egy nemzetközi újságírócsoport tárta fel, Magyarországon a Direkt36 publikálta az ügy részleteit a Telexen.

A Média1 utánanézett mennyit foglalkozott közmédia a Pegasus-üggyel. Mint írják: a Google keresőmotor szerint július 22-ig a hirado.hu-n mindössze két anyagot talál, melyben említik a Pegasus kémszoftver kifejezést a közmédiások. A frissebbik címe: „Újabb támogatást kapnak az 1-es típusú cukorbetegséggel élők”.  Ez egy, az állami MTI-től átvett, a cukorbetegséghez kapcsolódó kormányzati intézkedésről szóló anyag, amelynek utolsó bekezdésében tettek említést a Pegasus kémprogramról, ám még ebben sem helyezték kontextusba azt, nem írták le, hogy ezt a szoftvert megtalálták több magyar újságíró és más személy készülékén.

A Google szerint még egy alkalommal írták le a Pegasus kémszoftver nevét a hirado.hu-n: ez még két és fél évvel ezelőtt, jóval a mostani botrány kitörése előtt történt, de már azután, hogy a megfigyelések Magyarországon is megkezdődhettek a Direkt36 vasárnapi írása szerint. 2019. január 14-én Szilágyi Levente, a hirado.hu munkatársa által írt hír címe az volt: „Kémszoftver és egy beosztottja buktatta le a kokainbárót”.

Az írás arról szólt, hogy „a legfejlettebb technológiák közé tartozó” kémszoftverrel tudták elfogni a mexikói drogbárót, Joaquín Guzmánt. Erről a Köpcös néven ismert bűnöző akkori bírósági tárgyalásával egyidejűleg az NSO Group vezetőivel készült interjúból hallottak alapján írt a hirado.hu. A cikkben azt is megjegyzik, hogy a szoftvert

„gyakran használják a latorállamok ellenzékiek megfigyelésére”.

A Direkt36 arról is írt, hogy Gémesi Györgyöt is megfigyelték a programmal. A gödöllői polgármestert 2018 végén választották ki a Pegasus kémszoftver célpontjává, éppen akkor, amikor betörtek hozzá és a gyerekeihez. Az ellenzéki városvezető szerint a betörések célja a megfélemlítés volt kormányzati körökből, illetve az, hogy róla gyűjtsenek kompromittáló anyagokat.

(Kiemelt kép: Egy nő okostelefont használ a Pegasus program fejlesztője, az NSO Group épülete előtt 2016. Augusztus 28-án. Fotó: Jack Guez / AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.