Kifütyülték Horváth Csabát a zuglói gigaberuházás ellen tüntetők

Nem fogadták túl barátságosan Horváth Csaba polgármestert a Bosnyák téri gigaberuházás ellen tüntetők. Igaz, nem is volt róla szó, hogy felszólalna, de kétszer is a színpadra pattant, hogy „elmondja az igazságot”. A tüntetők meg kifütyülték.

2022. október 2., 18:32

Szerző:

A Bosnyák térre tervezett 250 milliárd forintos gigaberuházás ellen tartottak tüntetést a Civilzugló Egyesület szervezésében, amihez csatlakozott a kerületi Momentum és a DK is. A demonstráción körülbelül ötszázan vettek részt. Várnai László önkormányzati képviselő beszámolója szerint Horváth Csaba polgármester „kierőltette”, hogy felszólalhasson, kétszer is kéretlenül ment fel a színpadra, de a demonstrálók kifütyülték – tudósít a hvg.hu, amely videót is közétette az esetről: 

(Kiemelt képünk: Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője, Zugló polgármestere nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, a koronavírus-járvány elleni védekezés erősítéséért összehívott ülése előtt a Városházán 2020. szeptember 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.