Kerülje hétvégén a belső budapesti kerületeket, hacsak nem akar maratont futni

Szombat-vasárnap tartják a 36. Spar maratont. 

2021. október 9., 08:39

Szerző:

Hétvégén rajtol el a 36. Spar Budapest Maraton futófesztivál, emiatt a városban több helyen is lezárásokra kell számítani a hétvégén. A fővárosi Pázmány Péter sétányt vasárnap este nyolc óráig lezárják, a budai és a pesti alsó rakparton pedig szakaszosan és időszakosan szünetel a forgalom. Ahogy erről korábban is írtunk már, ez érinti majd a Dombóvári út és Üstökös utca közötti szakaszt, a Halász utcai felhajtó, a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca és az Alagút utca-Attila út-Apród utca-Ybl Miklós tér-Várkert rakpart útvonalat, valamint a Műegyetem rakpartot is. Hasonló korlátozásokra kell számítani a hétvége mindkét napján.

A lezárások miatt a közösségi közlekedés rendje is változik, erről tájékoztatott a BKK. Az eseményre mintegy tízezer résztvevőt várnak, és egyelőre az látszik, hogy nagyjából ezer külföldi vendég is részt vesz majd a szombaton és vasárnap tartó maratonon. A két napon 11 távot teljesíthetnek az érdeklődők, 400 métertől a maratoni távig.

(Kiemelt kép: A 35. Spar Budapest Maraton résztvevői a Raoul Wallenberg rakparton 2020. október 11-én. Fotó: MTI/Mónus Márton)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.