Jobbikos képviselő Jakab Péterről: Emlékét megőrizzük

„Nincs szükség az ellenzék további megosztására, nagyon nehéz mit mondani arra, ha valaki menni akar, de akkor azt szoktuk mondani, hogy az emlékét megőrizzük" - mondta Lukács László György a Jobbik alelnöke a Spirit Fm reggeli Aktuál című műsorában.

2022. augusztus 5., 13:19

Szerző:

Emlékét megőrzik – így reagált a Spirit Fm reggeli műsorában Lukács László György, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője arra a kérdésre, mit szól hozzá, hogy Jakab Péter volt elnök már kifelé tekintget a pártból és saját mozgalomban gondolkodik.

Lukács a műsorban elmondta, „Jakab Péter a Jobbik frakciónak a tagja, és mi azt is szeretnénk, hogy az maradjon, de az a helyzet, hogy valaki mást javasol neki”. Ezzel utalt azokra a folyosói pletykákra is, hogy Jakab a Nép Pártján néven saját frakcióval próbálkozna, miután a Jobbikban végül leváltották elnöki pozíciójáról.

Botrány keveredett abból is, hogy egy rendőrségi feljelentés nyomán kiderült a frakció tudta nélkül költött el Jakab frakciópénzeket. Minderre Lukács úgy reagált, amit Jakab ez ügyben csinált egyáltalán nem büntetőjogi kategória, egyeztetni viszont valóban nem ártott volna a frakcióval a kérdésben. Közölte ugyanakkor, a Jobbik nem tervezett és nem is tervez az ügyben feljelentést tenni.

(Kiemelt kép forrása: Jakab Péter Facebook-oldala)

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.