Így mentsen meg téged a Fidesz! – bezár a pápai húsgyár

Az állam az elmúlt hat évben különböző csatornákon csaknem 11 milliárd forinttal támogatta a húsgyárat, mely most csődöt jelentett. A tulajdonos önkormányzattól pár hónapja 1 euróért megvette volna a céget egy érdeklődő, de az önkormányzat nem adta a céget, inkább feszámolják azt.

2015. november 8., 15:02

A pápai önkormányzat pénteken döntött úgy, hogy felszámolást kezdeményez a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft., illetve a Pápai Hús Kft. ellen írta meg az Index.

Az Orbán-kormány a pápai önkormányzaton keresztül 2012 vége óta másfél milliárd forinttal támogatta a húsgyárat. Az összegből az önkormányzat tőkeemelést és kölcsönt ígért, de a befizetés több mint egy évet csúszott, és csak 2014 áprilisában kapták meg a pénzt, amit végül a beszállítók kifizetésére költöttek. A Vidékfejlesztési Minisztérium további 400 millió forinttal támogatta a céget – írta az Index.

2014 júniusában a kormányzat az MFB-n keresztül 4,2 milliárd forintot adott a cégcsoport egyik tagjának. Az állam az elmúlt hat évben különböző csatornákon csaknem 11 milliárd forinttal támogatta a húsgyárat. A pápai önkormányzat szerint a termelés egyelőre folyamatos, a megrendeléseknek teljesíteni tudják.

A hvg.hu beszámolt arról, hogy pár hónapja lett volna egy jelentkező a húsgyárra, 1 eurót adott volna érte, de a tulajdonos önkormányzat nem ment bele az ügyletbe.

A lap arról is írt, hogy a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. (korábban Pápai Hús 1913 Kft.) tavaly júliusban csődegyezséget kötött a hitelezőivel, de a társaságok tartalékai idén november elejére kimerültek. A cégek arra is hivatkoznak, hoaz gy oroszországi export ellehetetlenülése is nagyban hozzájárult a cégek mostani heyzetéhez.

(Forrás: hvg.hu, Index)

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.