Nem érettségiztetnek emelt szinten a tatai gimnázium tanárai, amíg nem tárgyal a kormány a tanárokkal

A tanárok tatai tüntetésén Suszter István, a tatai Eötvös József Gimnázium tanára a tantestület nevében bejelentette, nem folytatják le az emelt szintű érettségit, amennyiben a belügyminisztérium nem kezd érdemi egyeztetésbe a tanárok képviseletével.

2023. január 31., 19:51

Szerző:

Tatán, a Kossuth téren tartottak demonstrációt az Egységes Diákfront és a Pedagógusok Szakszervezete helyi csoportjai, ahol a színpadra lépve Suszter István, a helyi Eötvös József Gimnázium tanára a gimnáziumban tanító 32 tanár nevében bejelentette,

ha a Belügyminisztérium nem kezd érdemi egyeztetésbe a tanárok szakszervezeteivel és civil szervezeteivel az oktatás helyzetéről, nem fognak emelt szinten érettségiztetni 2023-ban.

Suszter elmondta, elvárják, hogy a tanárok által megfogalmazott kilenc pontot Pintér Sándor és minisztériuma teljesítse, így alapvetően fenntartsa a közoktatás működését. Az emelt szintű érettségivel kapcsolatos feladatok ugyanis nem tartoznak a tanárok kötelező munkájának körébe.

A tüntetésen az Egységes Diákfront képviselői kifejezték, ha így mennek tovább a dolgok, egyre több magyar diák döönt majd úgy, hogy már a középiskolát is külföldön kezdi el:

„Ha minden tanár csak egyszer, egy időben kiállna…! Mert ez mindenki inge, ideje magunkra venni” – fejezte ki szónokuk.

(Kiemelt kép forrása: Eötvös József Gimnázium, Tata, Facebook)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.