Berobbanhat a húsmentes piacra egy magyar cég

Nemzetközi sikerre számít a húshelyettesítő termékek piacán egy magyar cég.

2022. január 5., 18:42

Szerző:

Nemzetközi sikerre számít a húshelyettesítő termékek piacán a Plancraft Innovációs Kft., úgy vélik, az Egyesült Államokban már az idén eljöhet az áttörés – közölte a budapesti székhelyű cég az MTI-vel szerdán.

Hetényi Csaba, a vállalat társalapítója eddigi fejlesztéseik visszaigazolásaként értékelte, hogy nemrég elnyerték a legjobb húshelyettesítőnek járó díjat a New York-i Plant Based World Expón, a növényi alapú élelmiszerek legjelentősebb nemzetközi szakkiállításán.

A tájékoztatás szerint a 2018 októberében bejegyzett cég még nem termelt jelentős bevételt, de már alapítása után egy évvel 150 millió forintos tőkebefektetéshez jutott az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealaptól. Úgy látják 2022 lehet az első év, amikor jelentős bevétellel is számolhatnak.

A Plancraft arra számít, hogy forgalma az amerikai piacon meghaladhatja a 3 millió dollárt (csaknem 1 milliárd forintot) az év végéig.

A cég elsősorban az amerikai piacra összpontosít, mivel az ottani háztartások többsége ma már rendszeresen vásárol húshelyettesítő élelmiszereket. Bár a terveket a világjárvány kissé átírta, az Egyesült Államokban az év végéig 1200 üzletbe és 500 idegenforgalmi-vendéglátóipari partnerhez juthatnak el a Plancraft-termékek. 

Készítményeik iránt Indiában és Izraelben szintén érdeklődnek, Magyarországon pedig már kapható az általuk készített növényi alapú pepperoni szalámi. A közeljövőben húsmentes hot dog, grillkolbász és párizsi is forgalomba kerülhet – tették hozzá.

Hetényi Csaba a közlemény szerint a népességrobbanással indokolta, hogy növényi fehérjeforrásokat felhasználva belekezdtek a szója-, glutén- és adalékanyag-mentes készítmények gyártásába. Kiemelte, hogy a következő évtizedekben a Föld lakossága eléri a 10 milliárd főt, ám ennyi ember húsfogyasztását nem lehet a mostani élelmiszeripari megoldásokkal biztosítani.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.