Állatkínzásból mentett lovak sorsa a tét

Az ország egyetlen lómenhelye elveszítheti területeinek nagy részét, mivel a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Barna Györgyöt, a Plázs Siófok tulajdonosát hozta ki az elővásárlási jog kedvezményezettjének a menhely üzemeltetőivel szemben. A benyújtott iratok alapján Barna György nem él életvitelszerűen a kérdéses területen, a tartózkodási címe Budán van, így nem teljesíti a a földforgalmi törvény elővásárlásra vonatkozó feltételét, amely életvitelszerű ottlakást ír elő. 

2023. január 26., 16:08

Szerző:

A Plázs Siófok nevű szórakozóhely vezetőjét, Barna Györgyöt hozta ki első helyre a Somogy Vármegyei Kormányhivatal az elővásárlási jogosultak közül, így övé lehet az ország egyetlen lómenhelyének, legelőinek túlnyomó része, összesen 31,8 hektár a Balaton melletti Töreken – tudta meg a 24.hu. A döntés azután lesz végleges, miután a megyei agrárkamara állásfoglalást ad.

Barna György elővásárlási jogára hivatkozva lépett be az adásvételi szerződésbe. A menhelyet működtető alapítvány egy korábban kiszállt tagja egy régebbi előszerződés alapján adta el az addig tulajdonát képező földeket egy aktív tagnak, Berecz Gabriellának, aki maga is a birtokon lakik, és aki a férjével, Czinkóczky Csabával, a lómenhely vezetőjével együtt gondozza az állatokat. Berecz Gabrielláék az eredeti adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéddel egyetemben azt gondolták, hogy őstermelő, földművelő helyi lakosként senki sem tudja megelőzni elővásárlási jogával, de Barna György bemutatott egy olyan nyilatkozatot, amely szerint „őstermelők családi gazdaságának tagja”. Az pedig a földtörvény szerint az elővásárlási jogosultsági sorrendben még előrébb áll.

Czinkóczkyék szerint azonban Barna György csak papíron lakik Siófokon, valójában a XII. kerületben él. Maga Barna György is feltűntette  elővásárlási nyilatkozatában tartózkodási helyként a budai címét.

Nagy István agrárminiszter törvénymódosítása azonban segíthet a lómenhelyen, ugyanis módosítottak az egyes földügyi tárgyú törvényeken, hogy kizárják a lakcímmel való visszaéléseket. A január 1-jétől hatályos jogszabályban „életvitelszerű lakáshasználatot” követelnek meg a helyben lakó földvásárlóktól. Az indoklás kitér arra, hogy 2022 januárjától bárki bármilyen lakcímre büntetlenül bejelentkezhet, vagyis ettől fogva a „lakóhely fogalma már nem követeli meg a tényleges, életvitelszerű ott lakást, hanem pusztán adminisztratív célt szolgál”. A tartózkodási hely jelenti annak a lakásnak a címét, ahol a polgár – a lakóhely-változtatás szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. Lakóhelyének címét mindenki köteles bejelenteni, a tartózkodási hely bejelentése azonban opcionális” – olvasható az indoklásban. A módosítást épp a földforgalmi törvény elővásárlási, előhaszonbérleti joggyakorlás bizonyos eseteihez kapcsolták, amelyek életvitelszerű ottlakás feltételét írják elő.

Ha a megyei agrárkamara nem változtat az elővásárlási sorrenden, és a kormányhivatal végzése életbe lép, akkor a lómenhely bírósághoz fordul, hogy ne fals papírok, hanem a tények alapján döntsenek, mert ellehetetlenül a 130 bántalmazott állatot gondozó menhely, mivel alig öt hektárnyi területük marad, ami ennyi állatot nem tudna ellátni.

„Olyan nagytestű, bántalmazásból és állatkínzásból mentett állatok vannak nálunk, amelyek lelki és fizikai sérüléseik vagy gyógyíthatatlan betegségeik miatt senkinek nem kellettek. El nem tudom elképzelni, mi lesz velük, ha elveszítjük a táplálékot adó területünket” – magyarázta nekünk korábban Czinkóczky Csaba.

(Kiemelt képünk:  Dharma Horse Rescue Shelter & International Youth Camp Facebook)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.